Kérsz egy harapást a tortadiagrammomból?

2014 július 06. - BoriG

Egy mandulás süti bőséges tudományos finanszírozással sokkal finomabb, mint egy mandulás süti 34%-kal csökkentett tudományos finanszírozással. Ezt is megtudhatjuk például a Data Cusine (magyarul Adatkonyha) nevű projektből, ami az információ ételekkel való kifejezését tűzte ki célul.

suti.jpgForrás: Data Cuisine

A Data Cusine ötlete 2011-ben született meg a művészeti kurátor, író és egyetemi tanár Susanne Jaschko fejében. „Úgy gondoltam, hogy általában nem vagyunk érzelmi kapcsolatban az adatokkal, és hogy új megközelítéssel kellene élnünk feléjük, másképp kellene foglalkoznunk velük” nyilatkozta a CNET Crave nevű blogjának. Az adatmegjelelenítéssel foglalkozó Moritz Stefanerrel közösen hozták létre a Data Cusine műhelyt, amit Helsinkiben és Barcelonában rendeztek meg.

„Az adatok megjelenítéséhez mindig is grafikus elemeket használtam, pontokat, vonalakat, formákat, illetve ezeknek a különböző tulajdonságait, színüket, méretüket, elhelyezkedésüket stb.” mondta Stefaner. „Számomra igen érdekes volt felfedezni, hogy milyen sokféleképpen tudunk információt átadni ételek segítségével.”

Stefaner szereti kihasználni az ételben rejlő lehetőségeket: a három dimenziós szobrok készítését, hogy játszhat a különböző ízekkel, a textúrák használatát az adatok kifejezésére, vagy hogy kiaknázhatja a különböző fogások kulturális jelentéstartalmát.

Jó példa erre az Emigrációs Hal fantázianevű étel, ami a fiatal spanyolok kivándorlási adatait reprezentálja. Az fogás egyik része egy Spanyolországot megjelenítő piros sült hal, sárga ciromkarikákkal. A másik oldalon az öt legnépszerűbb célországba kivándorolt fiatalok relatív mennyiségét öt, a befogadó országokra jellemző módon elkészített halétel mutatja be. A rántott hal Angliát, a borszószban készült hal Franciaországot, a sörben főtt petrezselymes hal Németországot jelképezi, az ecuadori hal chevicének van elkészítve, az egyesült államokbeli pedig bacon zsírban sült (nyilván).

hal.jpgForrás: Data Cuisine

Fontos része a projektnek, hogy az emberek és az adatok közt kapcsolatot hozzon létre, és visszhangra leljen a közönségben. „Érdekes szempont a mély érzelmi kötődésük az ételekhez. Bár kicsit bonyolultabb az adatok nagyon pontos megjelenítése, vagy a nagy adathalmazok ábrázolása, az ételek használata mély, érzelmi kapcsolatot, emlékezetes élményeket hozhat létre, ez pedig nagyon eltér az információ grafikus ábrázolásától” mondja Stefaner.

Egyes fogásokat kifejeztettem úgy terveztek meg, hogy ne legyen jó ízük, mások nagyon finomak. Jaschko kedvence a Tortilla Feliz Catalana, egy elemeire bontott tortilla, ami a spanyol jólétet jelképezi. „A tortilla lapjait pürésített zöldségekből és tojásból készültek, ezeket sütőben sütöttük meg, felvágtuk és rétegeztük. Nem csak szép a kétféle tortilla-variáció, de hihetetlenül finom is” mondja.

A Data Cuisine folyatását a két eredeti műhelyen kívül is tervezik. „Szeretnénk több workshopot is csinálni, különböző városokban. Mindig helyi adatokkal és helyi ételekkel dolgozunk, szeretjük kibogarászni ezeket az eltéréseket, és kitalálni, hogyan lehet kifejezésre juttatni őket a Data Cuisine segítségével.” mondja Jaschko. „Az ételek a lehetőségek gazdag palettáját kínálják, ennek a felfedezése azonban sok időt és gyakorlást igényel.”

Forrás: Data Cuisine

Stefaner „adatvacsorák” rendezését is fontolgatja, ahol szűkebb közönség számára szakácsok által tervezett fogásokat szolgálnának fel.

Nem lenne rossz, ha az Adatkonyha divatba jönne az üzleti életben is. Sokkal érdekesebb lenne, ha negyedévi pénzügyi adatokat lasagna formájában prezentálnák, mint végigülni még egy PowerPoint bemutatót.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr36477369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása