Hedy Lamarr, a szépségéről és csábító pillantásáról híres hollywoodi színésznő 100 éve, november 9-én született Bécsben. Kevéssé ismert, hogy Lamarr fontos szerepet játszott a ma használt vezeték nélküli technológia kifejlesztésében is.
Kép: Wikipedia
Lamarr a második világháború alatt egy potenciális katonai veszély elhárítását célzó módszer kidolgozásával foglalkozott: a távirányítású torpedók eltérítésének megakadályozására fejlesztette ki a kiterjesztett spektrumú kommunikáció egy korai verzióját. Ezzel pedig az olyan, ma is használt vezeték nélküli technológiáknak rakta le az alapjait, mint a WiFi és a Bluetooth.
Ahogy arra Lamarr sikere is felhívja a figyelmet, számos fontos technológia köszönhető női feltalálóknak. Az utóbbi években sok tech vállalat jelentetett meg olyan, a cégek dolgozóinak demográfiai összetételét vizsgáló statisztikát, ami szerint a munkavállalók közt a nők és a kisebbségek is erősen alulreprezentáltak. Ennek a folyamatnak a megváltoztatása központi kérdéssé vált, főleg az oktatásban dolgozók és az iparág kritikusai számára.
Sok szó esik arról, hogy hogyan lehetne a lányokat a természettudományos pályákra terelni – de Lamarr története jó példája, hogy nem kell feltétlenül tech-mágusnak lenni a technológia megváltoztatásához.
Az Európában már 18 éves korában filmekben játszó Lamarr először akkor került kapcsolatba az alkalmazott tudományokkal, amikor feleségül ment a nála 14 évvel idősebb, fegyvergyártásban utazó Friedrich Mandl-hez. A férfi híresen féltékeny volt fiatal feleségére, végül aztán meg is tiltotta neki, hogy további filmekben szerepeljen, és gyakorlatilag házi őrizetben tartotta. A férfi magával vitte Lamarr-t üzleti megbeszéléseire is, ahol partnereivel a különböző katonai technológiákról tárgyaltak.
Egy „hivatalos” rajongói oldalon közölt életrajz szerint a házasságnak válás lett a vége, Lamarr pedig ezek után Hollywoodban kötött ki és olyan sztárok oldalán folyatta színészi karrierjét, mint Clark Gable, Spencer Tracy és Lana Turner. A színésznő az időszakban ismerkedett meg George Antheil-lal, aki nem csak zeneszerző, író, de feltaláló is volt. Lamarr egyébként az alakjának javítása céljából konzultált vele.
A beszélgetés azonban gyorsan rádióirányítású torpedókra terelődött. Ezek a torpedók a második világháborúban kulcsfontosságú fegyvernek számítottak, de könnyen felfedezhetőek és a jel megzavarásával könnyen blokkolhatóak voltak. Lamarr – az ex-férje révén szerzett ismereteit kamatoztatva – Antheil-lal a frekvenciák között „ugrálás” megvalósításán kezdett el dolgozni: a módszer lényege, hogy a jel gyorsan, random módon vált egyik frekvenciáról a másikra, így azt nem lehet megzavarni.
Kép: Google Szabadalmak
A páros terve az volt, hogy egy, a lyukszalagos zongorákból ismert perforált szalag segítségével gyorsan, véletlenszerűen váltogassák 88 különböző frekvencia közt az irányító központból a torpedóhoz érkező jeleket. Közösen "Secret Communications System" (titkos kommunikációs rendszer) néven 1942-ben szabadalmaztatták is a találmányukat, de az a háború során már nem került felhasználásra.
A szabadalom 1950-ben bukkant fel újra, amikor néhány magáncég a CDMA nevű vezeték nélküli technológia kifejlesztésén dolgozott. A Lamarr által feltalált módszert a mobilhálózatok, Bluetooth-os eszközök és a WiFi révén máig használjuk.
Lamarr 2000-ben hunyt el. Három évvel halála előtt az Electronic Frontier Foundation díjjal jutalmazta a vezeték nélküli kommunikáció fejlődéséhez való hozzájárulásért.