Mostantól az európai repülőkön is repülési mód nélkül használhatjuk a kütyüket

2014 szeptember 27. - BoriG

Ezentúl az Európai repülőjáratokon is lehetőségük lesz az utazóknak, hogy repülési üzemmódba való váltás nélkül, végig használhassák okostelefonjaikat és tabletjeiket.

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség megszüntetett minden korlátozást, így ezentúl a fel- és leszállás során sem kell majd repülési üzemmódba kapcsolni a készüléket.

„Az új irányelvek lehetővé teszik a légitársaságok számára a személyi elektronikus eszközök használatának engedélyezését repülési üzemmód nélkül is,” írja a Repülésbiztonsági Ügynökség pénteki közleményében. „Az új szabályozás eredményeképpen megjelenhetnek a kínálatban a kaputól-kapuig működő telekommunikációs és wifi szolgálatatások is.”

Sajnos az utasoknak még egy darabig várnia kell, amíg ténylegesen bekapcsolva hagyhatják kütyüiket: a légitársaságoknak először át kell esnie egy vizsgálaton, bizonyítandó, hogy repülőgépeik kommunikációs rendszerét nem érinti majd negatívan a korlátozás feloldása.

A Repülésbiztonsági Ügynökség reményei szerint az új szabályok nyolc hónapon belül életbe léphetnek a légitársaságoknál.

Szólj hozzá!

Címkék: wifi repülő

A bejegyzés trackback címe:

https://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr346737781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása