A Threshold előzetes verziója már szeptember végén megérkezhet

2014 augusztus 16. - BoriG

A ZDnet több, névtelen, ám megbízható forrása szerint a Microsoft szeretné már szeptember végén vagy október elején nyilvánosságra hozni új, Threshold munkanevű operációs rendszerének előzetes verzióját.

Kép: winbeta.org

Azoknak, akik az előzetest telepítik, hozzá kell járulniuk a később havonta kiadott frissítések automatikus telepítéséhez (ez jól mutatja, hogy a Microsoft milyen irányba szeretne haladni a „szervizelhetőség” területén).

A Threshold, a legújabb Windows operációs rendszer a várakozások szerint „Windows 9” névre keresztelve kerül majd forgalomba 2015 tavaszán. A Threshold valószínűleg számos olyan új elemet fog tartalmazni, melyeknek célja hogy a Windows jobban használhatóvá váljon a nem érintőképernyős eszközökön, illetve az olyan felületeken, ahol az érintőképernyőt a hagyományos egér-billentyűzet kombinációval együtt használják.

Az újdonságok közt – a korábban kiszivárgott információk szerint – szerepel egy „mini” start menü, a munkaasztalon, ablakban is futtatható metró stílusú alkalmazások, virtuális munkaasztalok, a Windows 8-ban debütált charm-ok viszont valószínűleg el fognak tűnni. Úgy néz ki, a hangasszisztens Cortana is helyet fog kapni a Threshold-ban. Persze a találgatásokat a Threshold részleteiről, illetve a piacra kerülés időpontjáról és a végső elnevezésről eddig a Microsoft hivatalosan nem kommentálta.

A Microsoft a Windows 8 három előzetes változatával jelentkezett, mielőtt az operációs rendszer 2012. októberében a nagyközönség számára is elérhetővé vált. A fejlesztői előzetes már 2011. szeptember 13-án elérhető volt, ezt követte egy otthoni felhasználóknak készült publikus béta, 2012. február 29-én. A gyártásra szánt (RTM) verziót 2012. augusztus 1-én adták ki.

Jelenleg azonban a Microsoft operációs rendszereket fejlesztő csapata sokkal feszesebb munkatempót követ, úgyhogy nem valószínű, hogy hat hónapot kellene várnunk bármelyik két Threshold verzió nyilvános megjelenése közt.

A ZDnet korábbi információi szerint a Microsoft ez év végére tervezte a mindenki számára elérhető előzetes verzió kiadását, az viszont nem egyértelmű, hogy ez a terv életben van-e még, vagy a most szóban forgó „tech preview” lesz az egyetlen előzetes, mielőtt a Threshold a gyártósorra kerül.

Szólj hozzá!

Címkék: microsoft windows Threshold Cortana

A bejegyzés trackback címe:

https://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr16609639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása