Jibo szeretne életre kelni, és beköltözni hozzád

2014 július 20. - BoriG

A világ első családi robotjaként hirdetett Jibo Indigogo kampányának már az első héten sikerült túlszárnyalnia a kitűzött 100.000 dolláros célt.

Forrás: Jibo

A családi robot nem üti össze a vacsorát, nem fog port törölgetni, és a gyerekeket sem viszi el az iskolába. Helyváltoztatásra ugyanis képtelen. Ehelyett a lakásban elhelyezett töltőállomások egyikén ücsörög, fényképez, emlékeztet a randevúkra és kézbesíti az üzeneteidet.

Miért hívják akkor „családi” robotnak? Mert megjegyzi a házban élők arcát, és képes személyre szabott üzeneteket, információkat adni nekik. Mesét olvas a gyerekeknek, miközben ide-oda billeg. Ezen kívül egy sor algoritmust használ, hogy alkalmazkodni tudjon a különböző családtagok szükségleteihez.

Aztán ott van még az is, hogy rettenetesen cuki.

Jibonak nagy fekete üveg „arca” van, középen egy kör alakú ikonnal, ami egyrészt a szeme, másrészt a szája, és teljes egészében imádnivaló. A robot testébe érzékelőket építettek, így reagál az érintésre is, például egy nagy szívecske jelenik meg a képernyőjén, ha simogatják. 

„Jibo az első tagja a családi robotok új generációjának, amely az információ, appok, szolgáltatások emberibbé tételét célozza. Végső soron lehetővé fogja tenni a családok számára, hogy otthonuk kényelmében, olcsón elégítsenek olyan, a magas minőséghez tipikusan gazdag személyes kapcsolatot igénylő alapvető emberi szükségleteket, mint például az oktatás, időskori önálló élet, vagy az egészségmenedzsment” nyilatkozott Jibo feltalálója, Cynthia Breazeal, az MIT Media Lab-jának munkatársa.

Breazeal pályafutása során főként azt kutatta, hogy miként lehetne a számítógépeket az emberi érzésekre és szükségletekre érzékenyebbé tenni. A kutatónő szerint Jibo ennek a munkának az eredménye. „A számítástechnika és a közösségi média területén hatalmas fejlődés tapasztalható” mondja Breazeal. „A következő lépcsőfok, az érzelmeket értelmezni képes számítógépes környezet már nem a távoli jövő része. Jibo egy változásra képes, társas és az érzelmekre reagáló robot, ez pedig segíteni fog abban, hogy a családtaggá váljon.”

Breazeal a fejlesztőknek is elérhetővé tesz egy eszközcsomagot, hogy az alig 28 centis Jibo számára új, hasznos és szórakoztató felhasználási lehetőségeket találjanak ki.

A megcélzott 100.000 dolláros kezdőtőke helyett Jibo már több, mint 800.000 dollár gyűjtött össze az Indigogo oldalán, pedig a kampányból még 27 nap hátra van.

Ha készen állsz az új családtag fogadására, mindössze 499 dollárért cserébe megrendelheted a saját Jibo-dat, és előreláthatólag 2015 szeptemberében már kézhez is veheted.

Szólj hozzá!

Címkék: robot Indiegogo

A bejegyzés trackback címe:

https://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr76526015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása