Elemzők szerint az iWatch gyártásának kezdete eltolódhat

2014 július 12. - BoriG

Az iWatch-ot eddig is sok találgatás övezte. Most úgy tűnik, hogy a gyártásának megkezdése problémákba ütközhet, így azt az Apple valószínűleg a kora őszre tervezetthez képest néhány hónappal későbbre halasztja. A napokban megjelent kutatásában a KGI Securities elismert elemzője, Ming-Chi Kuo felülbírálta az okosóra gyártásának megkezdéséről szóló korábbi becsléseit a hardver- és szoftverfejlesztés komplexitására hivatkozva.

Forrás: 9to5Mac

Kuo cége korábbi becslését az év végéig leszállított egységek várható számáról 40%-kal, 3 millió darabra csökkentette a gyártás kezdetének eltolódása miatt.

Az elemző megosztotta azt is, hogy várakozása szerint hogyan fog kinézni a sok pletykával övezett iWatch.

Kuo úgy gondolja, hogy az Apple a meghajlított képernyőhöz hajlékony AMOLED kijelzőt fog használni, hasonlóan olyan okostelefonokhoz, mint az LG Flex vagy a Samsung Galaxy Round.

Minden valószínűséggel az Apple az iPhone 6-ot zafirkristály kijelzőborítóval fogja ellátni, Kou szerint az iWatch esetében ugyanezt várhatjuk. Emellett a viselhető készülék vízállósága is valamivel jobb lesz, mint az átlagos mobileszközöké, illetve új komplex egy alkatrészes ún. „system-on-chip” megoldásokra is számíthatunk. Ez utóbbi elég kézenfekvőnek tűnik több okból is.

Az Apple ugyan megtehetné, hogy az A7-et egyszerűen átülteti az iWatch-ba, kérdés, hogy van-e ennek értelme. Tényleg szüksége lenne ilyen feldolgozási sebességre az okosórának, vagy ez túlzás, és csak megrövidítené az akkumulátor-kapacitást? Fizikailag beleférne-e egyáltalán az órába a többi alkatrésszel, érzékelővel és akkumulátorral együtt?

komment

Címkék: apple iWatch

A bejegyzés trackback címe:

https://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr176502327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása