Siri nem túl okos, de fejlődőképes

2014 július 02. - BoriG

Az Apple hangasszisztense, Siri nem épp a pontosságáról volt nevezetes, de a cég a hírek szerint azon dolgozik, hogy okosabbá tegye. Hamarosan.

Forrás: Mashable 

A vállalat most egy csapat szakértőt és kutatót szeretne szerződtetni, hogy javítsanak Siri következő generációs szoftverén, ami, a Wired magazin értesülése szerint, a neurális hálózatokon alapulna. Ez lehetővé tenné a szolgáltatás számára, hogy az emberhez hasonló módon gyorsan megértse az emberi beszédet és tanulni tudjon belőle. Néhány tevékenység, mint például az arcok felismerése, vagy a beszédfelismerés egy gép számára sokkal bonyolultabb, mint az emberi agynak.

Az Apple ezzel felzárkózhat azokhoz a cégekhez, amelyek már kísérleteznek a módszerrel. Az Android a Google Now esetében próbálkozik a neurális hálókkal, és a Microsoft Skype-jának még az év folyamán elindításra kerülő valós idejű fordítási szolgáltatása is ezt a technológiát használja majd.

A tény, hogy az Apple vezetői és kutatói szinten is keresi az új szakembereket azt mutatja, hogy a beszédfelismerés fejlesztését komolyan gondolja. Arról még nincs információ, hogy az ősszel érkező iOS 8-cal vajon a Sirit is frissítik-e.

A múlt hónapban a The Wall Street Journal jelentette, hogy a Nuance beszédfelismerő szoftvereket gyártó vállalat lehetőségeket keresett egy esetleges eladásra, ami iránt a Samsung és az Apple is érdeklődött. Ha ezek a pletykák igazak, az azt jelentheti, hogy Apple került előnybe.

komment

Címkék: apple Siri

A bejegyzés trackback címe:

https://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr206467645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása