Szupergyors WiFi-t fejlesztett a Samsung, és mostmár a falon is átmegy

2014 október 14. - BoriG

A Samsung bejelentette, hogy olyan szuper WiFi-t sikerült fejlesztenie, ami hagyományos változatnál akár ötször gyorsabb is lehet.

A Samsung által kidolgozott 60 GHz-es WiFi technológia állítólag 4,6 gigabit per másodperc sebességű adatátvitelt tesz lehetővé – ami megegyezik 575MB per másodperccel. Ez ötször gyorsabb, mint a leggyorsabb, 866 megabit per másodperces (vagyis 108MB per másodperces) mai WiFi.

Vagyis egy 1 gigás fájl kevesebb, mint 3 másodperc alatt átmásolható lenne egyik készülékről a másikra. Király.

A vállalat már a jövő évben szeretné forgalomba hozni a technológiát. Szerintük a szupergyors WiFi különösen hasznos lenne az okos otthonokban és az Internet of Things (a tárgyak internete) eszközök esetében.

A Samsung elmondása szerint annak, hogy a 60GHz-es WiFi eddig csak elméleti szinten működött, az volt az oka, hogy a jeleket leárnyékolták a falak. Mostanra azonban a fejlesztők olyan új antennákat, és az eszközök közötti kommunikáció optimalizálását célzó új eljárásokat dolgoztak ki, melyek segítségével a technológia gyakorlatba is átültethető.

„A Samsung-nak sikerült átlépnie a 60GHz-es milliméteres hullámhosszúságú WiFi technológia forgalomba hozása előtt álló akadályokat, és várakozással tekint ennek az áttörést hozó technológiának a piacra dobása elé,” nyilatkozta Kim Chang Yong, a Samsung kutatási és fejlesztési központjának vezetője, a vállalat által hétfőn közzétett sajtóanyag szerint.

komment

Címkék: wifi samsung

A bejegyzés trackback címe:

https://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr846792929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása