Valaki tényleg Siri segítségével akart megúszni egy gyilkosságot?

2014 augusztus 13. - BoriG

„Siri, el kell rejtenem egy hullát.”

hide-a-body-2.jpgForrás: CNET

Már biztos sokszor elhangzott a mondat, némi vidámságot okozva azáltal, hogy az Apple-nél volt valaki olyan gondoskodó, és megtanította Siri-t válaszolni erre a bizarr kérésre. Viszont – a WPXI.com hírportál értesülései szerint – legalább egy ember véresen komolyan gondolta a kérdést, és megpróbálta Siri segítségét kérni egy gyilkosság áldozatának eltüntetéséhez.

Christian Aguilar-t még 2012-ben gyilkolták meg, és jelenleg Aguilar egykori szobatársát, Pedro Bravo-t gyanúsítják a bűntett elkövetésével. Kedden az ügyben újabb bizonyítékot mutattak be, Bravo, telefonjának adatai szerint, a következőket mondta Siri-nek: „El kell rejtenem a szobatársamat”.

Siri, a program szerint válaszolt, és megkérdezte Bravo-t, hogy milyen helyre is gondolt egészen pontosan: mocsárra, víztározóra, öntödére vagy inkább szemétlerakóra.

Egy ideje Siri már nem válaszol erre a kérdésre, hanem csak annyit mond „régebben tudtam a választ”. Talán így a legjobb.

Aguilar testét néhány héttel eltűnése után találták meg.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr136601883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.