A Skype megtanult spanyolul és angolul, és mostantól neked is tolmácsolhat

2014 december 15. - BoriG

A Microsoft Skype Fordítójának preview verziója mától elérhető. Egyelőre két nyelven, angolul és spanyolul beszél, de írásban több mint negyvennel megbirkózik. A valós idejű fordítás lehetővé teszi, hogy két, különböző nyelvet beszélő ember szkájpolhasson egymással, méghozzá úgy, hogy a program azonnal automatikusan lefordítja, és kinek-kinek a saját anyanyelvén közvetíti a mondottakat.

A Microsoft kutatócsapata és a Skype a cég elmondása szerint évekig dolgozott a fordító fejlesztésen. A vállalat hisz benne, hogy a program a nyelvi akadályok megszüntetésével nagyban hozzájárul a jövő kommunikációjának átformálásához.

A technológiát már korábban is bemutatták működés közben, de eddig csak ellenőrzött környezetben. Érdekes lesz látni, hogy mennyire pontos a Skype Fordító, amint egy sokkal szélesebb közönség kezdi el használni. Az eszköz a gépi tanulásra támaszkodik, tehát elvileg, ahogy az idő telik, egyre jobbnak kell majd lennie.

A Skype ebben a blog posztban részletekkel is szolgál a Fordító működési elvérő: egy videóban a tesztfolyamatokról beszélnek, egy másikban pedig amerikai és mexikói diákok beszélgetnek.

Az program előnézeti verzióját ingyenesen letöltheted, ha Windows 8.1-es (esetleg Windows 10 Technical Preview-s) tabletet vagy számítógépet használsz. Itt lehet kérni a meghívókat.

Szólj hozzá!

Címkék: microsoft Skype

A bejegyzés trackback címe:

http://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr346986179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.