A Pirate Bay társalapítója reméli, hogy az oldalt végleg leállítják

2014 december 12. - BoriG

A héten egy rendőrségi akció keretében lekapcsolták a The Pirate Bay-t, és néhány más, a hírhedt torrent oldallal kapcsolatba hozható honlapot is. A hírek szerint az utóbbi egy évben hatalmas mértékben megnőtt – a napi egy milliót is elérte – az oldalra vonatkozó eltávolítási kérelmek száma. Az egyre több panaszt elnézve nem meglepő, hogy a svéd rendőrség végül lecsapott a hálózatra, és ezt még az oldal társalapítója, Peter Sunde sem bánja.

Kép: Techspot 

Arra hivatkozva, hogy az honlap szemlélete az évek során teljesen megváltozott, Sunde annak örülne a leginkább, ha az oldalt végleg lekapcsolnák. Miután kikerült a börtönből, a blogján fejezte ki érzelmeit a The Pirate Bay átalakulásával – és az ott felbukkanó ízléstelen reklámokkal – kapcsolatban. Ha valaki járt a TPB-n mostanában, akkor biztos találkozott a borzalmas (főként persze pornó) hirdetésekkel, amik Sunde elmondása alapján az új menedzsmentnek köszönhetőek. Szerinte az oldal mostanában már nem csak „csúnya”, de bugos is volt, az új tulajdonosok pedig nem tettek semmit az élmény javítása vagy a közösség érdekében. Nem javították a kódot, a dizájnt, a reklámok kivételével semmin sem változtattak. A hirdetések ellepték a TPB-t, és az oldal mindig képes volt alulmúlni magát, amikor az ember már azt hitte volna, hogy ennél visszataszítóbb nem lehet.

Sunde szerint a The Pirate Bay szellemisége mostanra elveszett. Az eredeti elképzelés egyébként az lett volna, hogy a torrent oldalt a 10 születésnapján leállítják, de a jelenlegi gazdája másképp tervezte. Az új vezetőség hatalmas bulit csapott egy „szexista bagázzsal, akik fiatal, alig-ruhás lányokat küldtek oda” és pénzt kértek a belépésért. Mindez ellenkezik Sunde meggyőződésével és az oldallal és annak közösségével kapcsolatos nézeteivel.

Bár Sunde jobban szerette volna, ha a kalóz oldal az ő ízlésének megfelelő marad, biztos benne, hogy a jelenlegi közösség át fogja venni az vezetést és új irányba fog elmozdulni.

A vicces dolog az egészben, hogy most minden jel szerint pont az egykori vetélytárs, az Isohunt támasztja fel a The Pirate Bay-t.

Another Torrent Site Has Resurrected the Pirate Bay

komment

Címkék: torrent Isohont ThePirateBay Sunde

A bejegyzés trackback címe:

https://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr386979033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

==T== 2014.12.14. 10:18:01

Én meg remélem, hogy visszatérnek.

gizmo266 2014.12.14. 10:24:28

Sosoem értettem minek reklámoztak az piratebay jobb oldali sávjában pornót, mikor középen a keresőben ingyen lehetett hasonló tartalmat letölteni. Nem tűnt logikus üzleti modellnek.

nyalógép 2014.12.14. 10:28:58

@==T==: Hát én is bízok benne...

nyalógép 2014.12.14. 10:30:51

@gizmo266: jobb oldali reklámból indulva élő műsort kapsz, középről meg konzervet. :)

Gyűrött Papír 2014.12.14. 10:46:32

Olyan, mintha Stonehenge-t lebontanák, mert már régi. De értem a gondot és egyet is értek sajnos.

gizmo266 2014.12.14. 11:27:23

@nyalógép: Hehe, tényleg? Sosem kattintottam rá. Annak mi értelme van? Ha már fizet, akár kurvázhatna is.

sanyix 2014.12.14. 11:55:42

én is remélem hogy végleg leáll. Elavult, szükség nincs rá és egy csapat segghülye gyerek kezében van, akik törölgetnek torrentek és bannolgatnak nevetséges indokokkal, miközben tele van trójai exékkel a pb :)

KUHULIN 2014.12.14. 12:41:09

A fizetős torrent serverek üzemeltetői örülhetnek.

nyalógép 2014.12.14. 14:28:27

@sanyix: Egyéni sértődöttség szűrődik az írásodból. Tehát, ha neked nem tetszik, akkor más se menjen oda.

sanyix 2014.12.14. 15:13:37

@nyalógép: az is van, meg az a gond hogy ilyen segghülye emberek által, erősen szűrt ami oda felkerült. És nem minőség alapján...

Én pl regeltem, feltöltöttem egy olyat amit már privát torrent oldalakra is feltöltöttem gond nélkül. Mire bannoltak és törölték a torrentet, és megkérdeztem miért.
Mire megírták hogy azért, mert az ip-m ről régebben fake-et töltöttek fel (dinamikus ip-ről van szó már innen látszik mennyi eszük van, mellesleg olyan dinamikus ip-ről amit akkor már 1 éve mindig én kaptam meg), de akkor leveszik a bant (innen is látszik hogy mennyire sötétek, mert talán nem a ban előtt kellett volna egyáltalán megnézni mit töltöttem fel?).
Leszedték, újra feltöltöttem, újra törlés és ban. Megint írok nekik: "sajnos a rendszer automatikusan csinálja, de újra unbannolunk" itt kiderült hogy meg se nézik mi lett feltöltve, és itt mondtam reménytelenül hülyék, nem kell unbannolni, úgy is ez menne végtelen ciklusban, mert még a rendszerüket sem képesek irányítani.

Tehát normális igényes tartalmat a fentiek miatt nem sokan tölthetnek fel, viszont tele van szeméttel, és reklámmal.
És mivel a sok hülye retardált júzer azt hiszi hogy csak a tpb létezik(mert ez az ismert), ezért ami tpb-n kívül van csak egy kisebbség találja meg, így ha valami nincs a tpb-n alig lesz peer-je... Pedig vannak ám normális publikus torrentgyűjtemények, csak nem hall róla hetente a híradóban a birka.
Így többedmagammal lemondtunk a publikus torrentezésről, csak privát, regelős trackerekre dolgozunk, mert azokat nem ilyen agyhalott barmok kezelik, nem egy hülyék által beállított automata szűr, hanem ember tartalom, és nem ősrégi ip lista alapján.

Szóval a TPB erősen rontja, és korlátozza a publikus, ingyenes fájlcserélést. Az elején úttörő oldal volt, most pedig ezeknek a hülyéknek a kezében a legkártékonyabb torrent oldal, ami elrejt egy csomó tartalmat.

nyalógép 2014.12.14. 15:52:44

@sanyix: Köszi hogy megosztottad a tapasztalatodat, érthető a vegyes érzésed. Magam is tapasztaltam hogy elég vegyes a kínálat és sok a halott torrent is, de ennek ellenére fordult már többször elő hogy egy keresett dologra itt akadtam rá. Ami persze inkább a feltöltők érdeme, mint az üzemeltetőké.
Kínálat szűkülése senkinek sem jó, még egy hellyel közzel rosszul működő oldal is jobb, mint egy semilyen.

sanyix 2014.12.14. 16:02:42

@nyalógép: mint mondtam van egy rakás oldal amik hasonlóak de sokkal jobban működnek. Csak a tpb körüli hírverés miatt alig ismerik ezeket. Sok droid azt hiszi hogy ami nincs a tpb-n az nem létezik.

Pedig aki rákeres mondjuk a btdigg.org-on sok ilyen "nem létező" dolgot megtalálhat. Ez nem szűr semmit, mert DHT hálózatból szerzi be a torrent infokat. Bár sajnos kell egy minimális népszerűség (peer mennyiség) hogy bekerüljön a listába.

nyalógép 2014.12.14. 19:27:19

Köszi a tippet, megsasolom. :)
süti beállítások módosítása