Fizess a Google-nak, hogy ne kelljen a reklámokat nézni

2014 november 23. - BoriG

Unod a hirdetéseket? A Google jelenleg tesztelés alatt álló programja, a Contributor lehetővé teszi, hogy előfizess az internetre.

google.jpgKép: Google

Oké, nem az egész internetre – egyelőre csak arra a 10 honlapra, ami részt vesz a kísérletben. A Contributor-on keresztül a felhasználó egy 1 és 3 dollár közötti havidíj ellenében a reklámok helyén köszönő üzeneteket láthat.

„Amikor meglátogatsz egy bizonyos, a programban résztvevő honlapot, az általad fizetett hozzájárulás egy része automatikusan az oldal készítőihez kerül” írja a Google Contributor oldala. „Minél több hozzájárulást fizetsz be, annál több jut az általad látogatott oldalaknak.”

Egy kis köszönetnyilvánító üzenet jelenik meg a Google által beillesztett hirdetések helyett, mondta a CNET-nek a cég szóvivője, Andrea Faville. A kísérletben részt vevő tíz oldal közt van a fotómegosztó Imgur, a vicces álhíreket közlő The Onion, a főleg tech hírekben utazó Mashable, és a szleng-magyazázó Urban Dictionary is.

A Contributor meglehetősen érdekes kezdeményezés egy olyan vállalat részéről, ami elsősorban reklámbevételekből él, de a projekt egyelőre még a tesztfázisnál jár. Az érdeklődők itt iratkozhatnak fel a várólistára.

Az ingyenes, reklámokkal támogatott tartalom eddig nagyon sikeresnek bizonyult az internet alapú szolgáltatások gyors felfuttatásánál, és gyakorlatilag a hirdetések tartanak fenn olyan népszerű oldalakat, mint a Facebook, a Twitter vagy a Google.

Más részről ennek is meg van a maga sötét oldala: a reklámok sokkal hatékonyabbak, ha olyan embereket céloznak meg velük, akik valószínűleg érdekesnek fogják őket találni – ez arra ösztönözheti a honlapok üzemeltetőit, hogy nyomon kövessék a látogatóikat, azaz személyes adatokat gyűjtsenek róluk. A legtöbbször felmerülő probléma ezzel kapcsolatban, ha a weboldalak üzemeltetői eladják ezeket a személyes adatokat a hirdetőknek.

A Google jelezte, hogy a Google Contributor előfizetés nem csak a reklámmentességért fizetne, hanem a személyes adatai is védelmet élveznének.

„A szolgáltatást igénybevevők adatait nem fogjuk a hirdetések célzásához felhasználni” mondta Faville.

A hirdetők ebben az évben előre láthatólag 141 milliárd dollárt költenek internetes reklámra, ez az összeg 2016-ban több, mint 15%-kal nőhet az eMarketer szerint. Idén a legnagyobb reklámbevételt a Google-é, az összes reklámbevétel 32,4 százalékát tehette zsebre, a második helyen a Facebook áll 8%-kal.

Az internetes újságok egy része – pl. a Wall Street Journal és a New York Times – tartalmuk egy részét az előfizetőknek tartja fenn, de ez jelentősen csökkenti is az olvasók számát az ingyenes, de reklámokat is tartalmazó oldalakhoz képest. A kritikusok szerint ez viszont oda vezethet, hogy a reklámbevételekből élő oldalak szenzációhajhász cikkekkel próbálnak nagyobb olvasottságot – és több bevételt – elérni.

Az sem teljesen tisztázott, hogy miként fogja a Google az előfizetésből származó bevételeket elosztani a programban résztvevő weboldalak közt – mondjuk ez nem jelent változást a jelenlegi Google reklámokhoz képest. „Az összeg, amit megtartunk, megegyezik azzal, amit a hirdetőknek számolunk fel azért, hogy kitegyük a reklámjukat” nyilatkozott a szóvivő.

Minél többet fizet valaki, annál kevesebb reklámot fog látni, a honlapok pedig nem tapasztalnak majd bevételbeli különbséget, állítja a Google. „Az díjszabásról annyit, hogy a résztvevő oldalaknak fizetett összeg gyakorlatilag megegyezik hirdetési helyek piaci árával. Így az ő bevételüket ez nem érinti, bár minél többet fizet a felhasználó a Contributor-on keresztül, annál több reklámot cserélünk ki köszönetnyilvánító üzenetre” jelentette ki Faville.

A sokan még mindig elvárják, hogy a honlapok ingyenesek legyenek, nem kevesen vannak viszont azok, akik nem bánják, ha fizetniük kell az internetes tartalmakért. Ezt a trendet egyre több szolgáltató próbálja meglovagolni. Meglátjuk, hogy ilyen feltételek mellett hajlandóak lesznek-e az emberek pénzt adni az Urban Dictionary-ért.

7 komment

Címkék: marketing Google

A bejegyzés trackback címe:

https://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr216925025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

puszt 2014.11.23. 05:54:47

Jó pofa... "Pénzt, vagy Életet!"... Helyett pénzt, vagy elba..om a szórakozásodat, eszetlen méretű hardvert kényszerítek rád, és 10X gyorsabb internetet leszel kénytelen fizetni. Ügyes, modernkori rablás...

ügyfélszolgálatos 2014.11.24. 14:37:24

Ez vicces mert az ember felteszi a chromeban az Adblock-ot és volt nincs reklám... És ez ingyenes.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2014.11.24. 14:52:48

@ügyfélszolgálatos: Plusz a Disconnect-et, és már nem is tudnak követni.

Izo 2014.11.24. 14:56:16

@puszt: Arra még nem gondoltál, hogy aki szórakoztat téged, az is pénzből él?
Magam részéről támogatom, hogy a tartalomért fizessek többet, ne az intim betétért - miközben ráadásul még a szórakozásomat is elb...szák.
Ugyanez a véleményem a tévé esetén.

ügyfélszolgálatos 2014.11.24. 15:22:24

@Hammer: Igen azt lehagytam. Ez a fizetős szolgáltatás csak a lámák lehúzására jó.

BoriG 2014.11.24. 15:32:53

@ügyfélszolgálatos: mondjuk amelyik oldal akarja, az letiltja az adblockot (én is használom...) Viszont aki _direkt szeretne_ fizetni a tartalomért (mert mondjuk belátja, hogy az internetes újságíró is csak pénzből él, nem az olvasók kedves kommentjeiből), annak elég kényelmes és olcsó megoldás.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2014.11.24. 15:59:53

@BoriG: Így van, abből a szemszögből kell nézni, és máris egy értelmes húzásnak tűnik.
Ráadásul nem oldalanként kell fizetni, hanem a havidíj az összes látogatott (és programban részt vevő) oldalra érvényes.
süti beállítások módosítása