905.000 dollárba fáj egy Apple számítógép, ha személyesen Steve Wozniak építette

2014 október 24. - BoriG

Valaki 905.000 dollárt (kb. 220 millió forint) áldozott egy Apple számítógépre szerdán, de nem egy 5K Retina kijelzővel felszerelt csecse iMac-ért fizetett ennyit. A szóban forgó méregdrága gépet még 1976-ban építették.

Apple-1Kép: Bonhams

Az Apple-1 számítógép – ami az egyik első, Apple által fejlesztett eszköz volt – a Bonhams New York aukciósháznál került kalapács alá, és a Bonhams szerint a becsült értékének csaknem kétszereséért sikerült eladni.

Az antik darabot még maga Steve Wozniak rakta össze Steve Jobs családjának garázsában, más vélemények szerint a húgának a hálószobájában, majdnem négy évtizeddel ezelőtt. Az Apple-1 ösztönözte a személyi számítógépek fejlődését és elindította azt a folyamatot, aminek eredményeképpen az Apple mára óriáscéggé vált.

A nyertes ajánlat egyébként a Henry Ford Múzeum egy képviselőjétől érkezett. A múzeum az Egyesült Államokból származó találmányokat és áttörést jelentő technológiákat mutatja be.

A most megvásárolt Apple-1 egyike annak az 50 első gépnek, amit Jobs és Wozniak az elektronikai cikkekkel kereskedő Byte Shop számára készített.

Apple-1-2Kép: Bonhams

Akkor még 666,66 dollárét kínálták a számítógépet – a mai árának töredékéért. Az elárverezett Apple-1 jó állapotban lévő alaplappal, eredeti billentyűzettel, monitorral és egyedi áramforrással (a fa doboz az) is rendelkezik.

Az Apple-1 nagyon ritka, a vásárlóknak pedig sokat ki kell csengetniük egy-egy darabért. A múlt évben Németországban 671.400 dollárt (163 millió forintot) adott egy távol-keleti vállalkozó egy hasonló, régi almás gépért.

2 komment

Címkék: apple antik Apple-1

A bejegyzés trackback címe:

https://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr936829729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása