Angliában akár két évre is lecsukhatják majd a trollkat

2014 október 20. - BoriG

A brit igazságügy miniszter, Chris Grayling bejelentette, hogy szeretnék két évre emelni a trollkodásért kiszabható börtönbüntetést, hogy megakadályozzák a közösségéi médiában és egyéb oldalakon egyre terjedő online zaklatást.

Do_not_feed_the_trolls.jpg

A rosszindulatú kommunikációról szóló törvényt tíz éve fogadták el az Egyesült Királyságban, és a rendelkezés értelmében maximálisan hat hónap szabadságvesztést lehet kiszabni a trollokra és más internetes bajkeverőkre. A törvény szerint trollkodásnak minősül, ha valaki „az interneten másokat szexuálisan támadó, szóban bántalmazó, vagy fenyegető tartalmaknak tesz ki.” Ebbe belefér a zaklatás, a stalking, de minden ennél általánosabban meghatározható esetben az ügyész – az új törvényjavaslat szerint pedig igazán súlyos ügyekben a Királyi Bíróság – döntésén múlik, hogy mi minősül trollkodásnak, tehát törvény lehetőséget biztosítana az eseti alapon történő szubjektív értelmezéseknek.

Bár a fenyegetően, zaklató módon viselkedő, vagy rosszindulatú Facebook és e-mail üzeneteket küldőket eddig is büntették, Grayling azt reméli, hogy a kiterjesztett maximális büntetés nagyobb visszatartó erőt jelent majd.

A Daily Mail-nek adott interjújában a miniszter hangot adott a trollkodással kapcsolatos érzelmeinek.

„Ezek a trollok gyáva alakok, csak mérgezik az ország életét. Senki sem tűrné, hogy személyesen sértegessék, így ennek a közösségi médiában sincs helye. Ezért elszántak vagyunk, hogy megnégyszerezzük a jelenlegi hat hónapos büntetést.”

Az új törvény külön rendelkezne a „bosszúpornóról” is: maximálisan két év börtönbüntetést kaphatna az, aki személyes, szexuális tartamú videókat vagy fotókat tölt fel volt párjáról az internetre.

2 komment

Címkék: troll

A bejegyzés trackback címe:

https://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr226811313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2014.10.22. 00:20:57

Úgy látszik, ott hisznek abban, hogy súlyos büntetés belengetésével meg lehet akadályozni a bűncselekményeket, de még a közösségellenes magatartást is.

Várom a szólásszabadságért aggódók által világszerte rendezett körmeneteket.

DFK 2014.10.22. 04:45:59

Nálunk már Goodfriend úr tiltakozna.
süti beállítások módosítása