Eddig 1570 magyar kérte, hogy felejtse el őket a Google

2014 október 12. - BoriG

A Google által közölt adatok szerint a felejtés joga néven ismertté vált európai uniós törvény értelmében beérkezett kérelmek – melyek a felhasználók a nevükhöz kapcsolható bizonyos keresési találatok eltávolítására vonatkoznak – 18-18 százaléka Franciaországból és Németországból, tíz százaléka pedig az Egyesült Királyságból származik. 

Forgotten-questions2Kép: Mashable

Magyarországról összesen 1570 kérvényt kapott a vállalt. A Google összesen 498.737 érintett linket vizsgált meg ez év májusa óta, ebből 5973 származott a magyarországi polgárok által benyújtott panaszokból. A kérelmek 30,4 százalékában (ez 1575 URL-t jelent) döntött úgy a keresőóriás, hogy eltávolítja a kérdéses linkeket.

Az átláthatósági jelentés részeként a Google közzétett néhány példát is a beérkezett kérvényekről, kiegészítve azzal, hogy a kérést végült teljesítették vagy elutasították: egy hivatalos személy Angliából például azt szerette volna, ha eltűnik az a link a Google találatok közül, mely egy diákszervezet az ő eltávolítását követelő petíciójára mutat. A kérést nem teljesítették.

A Google visszautasította annak az egykori lelkésznek a kérelmét is, aki 2 olyan cikkekre mutató link eltávolítását kérte, amelyek a hivatalos minőségében szexuális zaklatás vádja miatt ellene indított vizsgálatokról szólnak.

Egy olasz nő egy több évtizedes, a férje meggyilkolásáról szóló, és az ő nevét is megemlítő cikk eltávolítását kérte, amit a Google meg is tett. Hasonlóképpen járt el a vállalat abban az esetben is, amikor egy nemi erőszak áldozata a bűncselekményről szóló újságcikkre mutató linkek eltávolítását kérvényezte.

A leginkább érintett céloldal a Facebook: eddig 3353 oda mutató link került ki a keresési találatok közül, a – Google tulajdonában lévő – YouTube esetében pedig 2397 linket távolítottak el.

komment

Címkék: adatvédelem internet Google

A bejegyzés trackback címe:

https://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr366785025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

randomuser1 2014.10.13. 14:41:57

Ezt az állandó változtatási eljárást alkalmazták nemcsak az újságokban, hanem a könyvekben, folyóiratokban, pamfletekben, plakátokon, röpiratokban, filmeken, hanglemezeken, karikatúrákon és fényképeken is - azaz minden olyan irodalmi vagy dokumentációs anyag esetében, amelynek politikai vagy ideológiai szempontból jelentősége lehetett. A múltat napról napra, sőt szinte percről percre a jelenhez igazították. Ily módon minden olyan jóslatnak a helyességét, amelyet a Párt kinyilatkoztatott, bizonyítékok támasztották alá; nem tűrték, hogy egyetlen olyan hírnek vagy kinyilatkoztatásnak nyoma maradjon, amely ellentétben volt a pillanatnyi követelményekkel. Az egész történelem palimpszeszt volt, amelyet annyiszor vakartak tisztára és írtak újra tele, ahányszor csak szükségessé vált: Ha egyszer már megtörtént, soha többé nem lehetett bebizonyítani, hogy hamisítottak.

Locassen 2014.10.13. 14:52:28

@Emmanuel Goldstein: ez itt történetesen irreleváns, Mr. Goldstein, ha nem tűnt volna fel, itt magánszemélyekről van szó, és a céljuk nem a múlt politikai okokból történő manipulálása, hanem a számukra magánéleti okokból kínos, vagy fájdalmas emlékek internetes lenyomatának lomtárazása.

Mellesleg a visszautasításokra hozott példák alapján a Google korrektül dobálja vissza azokat a kéréseket, amik esetében igenis helyénvaló az emlékezet megőrzése.

randomuser1 2014.10.13. 15:16:11

@Locassen: Ez bizony releváns észrevétel!
Nem is vitatkoznék vele, csupán fehívom a figyelmet az információ, mint olyan, igen törékeny és bizonytalan helyzetére, hogy ami tegnap fent volt a google tizenötös listáján és erre büszkék voltunk, másnapra visszacsusszan aszáztizenhetedikre. nyilván, mi nem ezt az eszközt használjuk poresz- torrent és egyetemi disszertációk keresésre, hanem más, kevésbé közkedvelt keresőmotorokat, de ez csak mellékszál.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.13. 16:34:32

Komolytalan.

Hol lehet kérni, hogy utólagosan semmisítsék meg azokat az újságokat, melyekben írtak rólunk?

Bicepsz Elek 2014.10.13. 18:31:21

"Kerem eltavolitani a rolam szolo hazugsagokat, amelyek mar 70+ eve megjelentek rolam es az interneten is terjengenek. Ami sok az sok!!! Mindenkinrk vannak emberi jogai, nem??"

TISZTELETTEL:
HITLER Adolf

BoriG 2014.10.13. 20:34:52

Az eltávolítás csak a linkeknek szól és csak a keresőben, a cikkek attól még a neten maradnak, változatlan infoval.

randomuser1 2014.10.13. 20:46:03

@BoriG: tenkjú, keptín obvíjusz!

Rizling, Sorvégia fejedelme 2014.10.14. 05:08:31

Közzé kellene tenni egy listát ennek az 1570 szánalmas baromnak a nevével.
süti beállítások módosítása