Nem, az iOS 8-cal sem töltheted fel a mikróban az iPhone-odat

2014 szeptember 20. - BoriG

Nem nehéz elképzelni, hogy azok, akik vagyonokat fizetnek, csak hogy mindenkinél hamarabb megszerezhessék a legújabb kütyüket, vagy napokkal, esetleg hetekkel korábban elkezdenek sorba állni azelőtt, hogy a termékek egyáltalán piacra kerülnének, elég fogékonyak a különböző átverésekre.

Csütörtökön ez a kép kezdett el rohamosan terjedni a Twitter-en, a szöveg szerint pedig az új iOS 8-at használók egy új, „Wave” (hullám) nevű funkciónak köszönhetően nagyon gyorsan feltölthetik iPhone-jukat egy mikrohullámú sütőben. A hivatalosnak tűnő poszter még arra is felhívja a figyelmet, hogy legfeljebb 300 másodpercig hagyhatjuk a telefont a mikróban. Mint sok korábbi, hasonló tanács, ez sem igaz, mégis vannak, akik bedőltek neki.

A Wave leírása szerint „Most az új Wave-töltő használatával feltöltheted telefonodat egy hagyományos mikrohullámú sütőben, mindössze másfél perc alatt” és „Az iOS 8 olyan új illesztőprogramokat tartalmaz, mely készüléked rádió-alapsávja számára lehetővé teszi, hogy a mikrohullámú frekvenciákkal szinkronba kerüljön.” Csak a biztonság kedvéért: ez mind kitaláció.

A CBS Pittsburg csatorna hírei szerint egy páran már be is dőltek a hoaxnak, és sikeresen megsütötték az iPhone-jukat.

És valaki, a figyelmeztetés ellenére már kis is próbálta az iOS 8 Wave-et, gratulálunk pic.twitter.com/kefz7EvwDX

— SamsungGalaxyMod (@SamsungGalaxyMD) 2014. szeptember 18.

Azt nem lehet tudni, hogy honnan jött a megtévesztő hír, nem úgy, mint a tavalyi nagy sláger esetében: akkor egy, a 4chan-ről származó hoax arra vette rá a naiv felhasználókat, hogy formázzák le Mac gépüket néhány ingyen BitCoin reményében. Szintén a 4chan-en jelent meg először a sokkal „sikeresebb”, az iOS 7 vízállóságát terjesztő hamis hír, aminek ugyancsak bedőltek egy páran, elpusztítva iPhone-jukat.

Persze nem csak szegény Mac felhasználókra járt rá a hoaxrúd: a BitCoin-os átverés előtt nem sokkal néhány Xbox One tulajdonos tette tönkre konzolját abban a hitben, hogy visszafelé kompatibilissé tehetik az Xbox 360 játékokkal. Ez a trükk végül 500 dollárjukba fájt.

Tehát mint mindig: ne dőljetek be az ehhez hasonló „hasznos trükkökben”, valószínűleg nem igazak, ha nem a cég hivatalos oldalán – például az apple.com-on – jelennek meg. Aki meg mindent elhisz, amit az interneten olvas, utánajárás nélkül, az talán meg is érdemli a következményeket.

1 komment

Címkék: apple hoax biztonság okostelefon iPhone

A bejegyzés trackback címe:

https://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr386713095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lydocain 2014.09.21. 11:53:17

ezúttal is a 4chanról indult a móka.
süti beállítások módosítása