3G-vel hódít az új Gear S a Samsungtól

2014 augusztus 28. - BoriG

A Samsung az már megint. Mindössze hat hónappal a második generációs okosórájuk beharangozása után – és csak két hónappal az első Android Wear piacra dobását követően – a vállalt egy csuklón viselhető eszközzel jelentkezett, ami nem más, mint az új Gear S.

Kép: Samsung

Van benne azért egy kis csavar – ez az első Samsung okosóra beépített 3G csatlakozási lehetőséggel.

A Samsung Gear S képes csatlakozni a 3G és 2G hálózatokhoz, így nem kell feltétlenül egy okostelefonnal kapcsolatban lennie az értesítések fogadásához, vagy a híváskezdeményezéshez. Az óra WiFi– és Bluetooth-kapcsolattal is rendelkezik, így a felhasználónak még mindig meg van rá a lehetősége, hogy időnként vagy akár folyamatosan is okostelefonjához csatlakoztatva használja. Viszont önmagában is életképes, ha épp arra van szükség (mondjuk a konditeremben).

Kép: Samsung

Az Gear S 2 inches, 360 x 480 pixeles felbontású SuperAMOLED kijelzővel van felszerelve, ami az okosórák közt elég nagynak számít, de a (Samsung Gear Fit-hez hasonló) hajlított kijelző miatt áramvonalasabbnak, kifinomultabbnak tűnik. A képernyő négyszögletes az okosórák többségéhez hasonlóan.

Az óra a Samsung Tizen nevű operációs rendszerével fut – nem pedig az Android Wear-rel, amit a Samsung a Gear Live okosórájánál használt.  A Tizen energiafelhasználása az Androidénál sokkal jobb, így a Gear S két napig is bírja egy töltéssel.

A Samsung elmondása szerint az órát 1GHz-es, Dual Core processzorral szerelték fel, de a gyártót és a modellt nem jelölték meg. Az okosóra 512kb RAM-mal és 4GB belső memóriával érkezik.

Kamerája ugyan nincs, de – a Samsung más Tizen-alapú Gear óráihoz hasonlóan – önálló zenelejátszóval kerül forgalomba.

A Gear S egyenes következménye a Samsung „dobjunk be mindent, aztán meglátjuk, mi megy” megközelítésének, amivel a legtöbb kategóriában próbálkozik, így a viselhető termékekre éhes közönségnek is felajánlják ezt az okostelefon-szerű terméket – a telefon nélkül. A képernyő még egy QWERTY billentyűzetet is elő lehet csalogatni, feltehetőleg egész pici billentyűkkel.

A Samsung egy gyűrűszerű fejhallgatót is piacra dob, ami Gear Circle néven fog futni. A Gear Circle Bluetooth-szal kapcsolódik, és egy mágneses zárral rendelkezik, így a felhasználó biztonságosan a nyakában hordhatja, amikor éppen nincs használatban. Ha pedig értesítés érkezik, az eszköz még vibrál is.

Hogy mennyibe is fog kerülni a Gear S és a Gear Circle, arról még nem volt szó, de a Samsung szerint októberben érkeznek.

Kép: Samsung

 

komment

Címkék: samsung okosóra Tizen

A bejegyzés trackback címe:

https://bitsandpix.blog.hu/api/trackback/id/tr516643589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása